A kontinenseket összekötő, lökhajtásos repülőgépek korában a felfedezés és a kaland örömét már réges-régen elhomályosította a sebesség iránti egyre növekvő igény. Az utazás varázsa, és az út során elénk táruló táj szépsége helyett napjaink utazói számára a célállomás mielőbbi elérése lett a legfőbb szempont. Ám ha ritkán is, de azért még mindig nyílhat esély az utazás klasszikus formáinak megismerésére, hiszen állandóan rohanó, modern világunkban továbbra is van lehetőség az utazás valaha volt legelőkelőbb és legnemesebb módjának élvezetére, melynek során a világ legnagyobb novellistáinak egykor átélt, ám számunkra csak könyvekből ismert kalandjai is megelevenedhetnek.
A valaha napokig tartó utazások tehát mára ismét új értelmet kaptak, újjászülettek. Történetünk egy ilyen utazásról, s egyben életünk talán legemlékezetesebb kalandjáról szól.
Egy olyan útról, amely visszarepít bennünket azokba az időkbe, amikor a térkép egyik pontjától a másikig tartó utazás jóval többet jelentett a mielőbbi megérkezésnél. Egy letűnt korokat idéző időutazásról, amely még a legtapasztaltabb utazók életében is csupán egyszer adatik meg. Egy útról, amely megmutatja a csillogóan modern és az ódivatú, mégis előkelő személyszállítás közötti markáns különbségeket, és amely alatt az utasból valódi utazó válhat. Egy olyan luxusvonaton megtett útról, amely megidézi számunkra a vasút aranykorát.
A Délkelet-ázsiai Orient Expressz
A vonat heti rendszerességgel gördül ki a bangkoki illetve a szingapúri pályaudvarról, hogy megkezdje éjjel és nappal tartó, 52 órás útját célállomása felé. A Délkelet-Ázsia három legelbűvölőbb országának 2030 kilométeres szakaszán keresztülrobogó szerelvény menetrendjének tervezésekor nagy gondot fordítottak arra, hogy a vonat nappal haladjon át a leglátványosabb vidékeken.
Utunk a thai fővárosban, Bangkokban veszi kezdetét, mely bár Európától mindössze 12 órányi repülőútra fekszik, attól egy egész világ választja el. Délkelet-Ázsia egyik utolsó nagy orientális városa a keleties ígéret és bűvölet egzotikus földje. Arany templomok, színpompás csatornák, és az utakon végeláthatatlanul hömpölygő több mint hárommillió gépjármű – ez Bangkok.
Egy főváros, melyet lehet szeretni, melytől lehet ódzkodni, de semmiképpen sem szabad kihagyni. Bangkokban az ember érzi az őt körülvevő furcsa energiát, és a káosz közepette megbúvó békét, valamint nyugalmat. Csupa olyan dolgot, melyet csak érezni lehet, látni nem.
A Hua Lamphong pályaudvar hatalmas várócsarnokának egyik felében tolongó utasok várják az ország egzotikus nevű tájaira tartó vonatok indulását. Ezzel szöges ellentétben áll az, ahogyan az Eastern & Oriental Expressz utasai az indulásáig hátralévő időt töltik. A jegy- és poggyászkezelés helyszíne, valamint a váróterem hűs szigetként ékelődik a ragacsos bangkoki hőségtől felhevült vágányok közé.
A vágányon álló, csillogóra polírozott, mesteri rézberakásokkal díszített zöld szerelvény gondos házigazdaként várja az utasok beszállítása előtti utolsó előkészületek befejezését.
A vonat szerelvényeit eredetileg az új-zélandi állami vasút társaság számára gyártották 1971-ben Japánban, ám mai állapotukat a szingapúri Eastern & Oriental Expressz vállalat által végzett teljes átalakításnak köszönhetik.
A szerelvényen található elnöki lakosztályok, luxus- és első osztályú fülkék egyike sem szenved hiányt fényűző kényelemből. Minden egyes fülke saját, hideg-meleg vizes zuhanyozóval, kézmosóval és toalettel rendelkezik. A fülkék falai dekoratív intarziával és szegélylécekkel díszített cseresznye- és szilfa panelekből állnak, a szőnyegek pedig egytől egyig kézi csomózással készültek Thaiföldön.
A pazar, és teljes mértékben légkondicionált belső terek ugyanannak az alkotógárdának munkáját dicsérik, mint amely a vonat világhírű testvérének számító Velencei Simplon Orient Expressz átalakítását végezte.
A kivitelezők a modern kényelem és a hagyományos ázsiai légkör minél tökéletesebb ötvözésére törekedtek. Ennek megfelelően a szerelvény utolsó kocsijának egyharmadában tíkfából készült, a gyarmati idők verandáira emlékeztető, nyílt kilátóteraszt hoztak létre.
Az Eastern & Orinetal Expressz Bangkoktól Szingapúrig tartó 2030 kilométeres útja során keresztülrobog Délkelet-Ázsia legcsodálatosabb tájain és a vonat minden egyes kocsijában huszonnégy órás fülkeszolgálat gondoskodik az utasok minél teljesebb körű kiszolgálásáról. A Kelet varázsával kecsegtető utazás térben előre viszi, ám időben jócskán visszarepíti utasait.
Ahogyan keresztülvágtunk Bangkok külvárosi területein, a vonat fokozatosan elérte kényelmes utazósebességét. A Chao Praya folyón áthaladva lassanként magunk mögött hagyjuk Bangkok nyüzsgő városát, és eközben fokozatosan megelevenedik előttünk Thaiföld vidéki élete.
A vonatra szálló utasok legelső élménye a szemük elé táruló táj, melynek szépségét a hatalmas ablakokon keresztül úgy csodálhatják, mintha csak nappalijukban ülve néznék a televíziót. Rendszerint ezt egy újabb rácsodálkozás követi, amikor a vendégek elsétálnak a kilátókocsiba, ahol az arcukat érő nap, a hőség, a táj illata és a helyi lakossággal kialakított pillanatnyi kommunikáció újabb csapást mér érzékeikre. A harmadik, mindenkit megérintő élmény az, amelyet az utasok a vonatút során szervezett túrákon tapasztalnak, vagyis amikor a természet, a történelmi helyek és a lakosság hatása alá kerülnek.
Háromórányi utazás után a vonat egy kis kitérőt tesz a myanmari határ közelében fekvő Kanchanaburi felé. Itt aztán alkalmunk nyílik átkelni a világ talán leghíresebb hídján. A sors iróniája, hogy a világtörténelem egyik legszomorúbb emlékű helyszíne - a híd a Kwai-folyón - a világ egyik legszebb területe is egyben.
